A folytatás Trinityvel...

2013.8.30. Hétfő 8:45

Trinity

Ha a családunk indulásra készül annak sosem lesz jó vége.

Bianca megragadta a karomat és kivonszolt a házunkból. Anya már ott állt a százéves ronda tragacsunk mellett és sötétkék szemeivel tekintgetett a kocsinkban ülő apánkra és kérdezgette, hogy elindul –e már végre az az autó. Apa szomorú tekintettel rázta platinaszőke fejét. Anyu beletúrt világosszőke kontyába.

-      Próbáld meg még egyszer – kérte anya apától.

 -  Rendben van – válaszolta apa és rányomta lábát a pedálra.  De a kocsi nem reagált.

 - Lányok hozzátok ide a szerszámos ládát!- fordult felénk apa. Mire feleszméltem Bianca már ott is volt az apró dobozzal kezében. (Ha nem is apró legalább is sokkal kisebb volt, mint egy normális szerszámos láda). Átadta apának a ládát és leült a fűbe. Én meg mellé.

 - Hé, Bianca nincs kedved barcobázni? – érdeklődtem.

 - Máris? Még el se indult a tragacs. – válaszolt vigyorogva az ikertesóm. –De ha ennyire szeretnéd..

- Akkor én kezdek – mondta Bianca.

 - Ember?- kérdeztem.

- Igen – felelt Bianca.

 - Fiú?- találgattam.

 - Igen – vágta rá Bia.

 - Steve az ex pasid – mondtam fülig érő mosollyal.

- Már kértem, hogy ne hívd így, amúgy igen ő az - mondta Bianca úgy mintha ezt csak mellékesen jegyezte volna meg. Igazából azért hívom így Steve-t, mert ugye régen jártak és hogy cukkoljam Biancát. Most barátok vagyunk négyen én,Bia, Steve és Jaquline. Jaquline amúgy a szomszéd lány, mint Steve. Azzal a különbséggel, hogy Steve nem lány.

- Ni, csak emlegetett szamár! - kiáltottam, mert Steve balról közeledett felénk nagyon gyors léptekkel. Stevenek kissé égnek álló barna haja volt és sötétbarna szemei,ezen kívül nagyon magas volt 178 cm - ével akárhova felért.

- Sziasztok, lányok, mit csináltok? – kérdezte leplezni próbált idegességgel a fiú.

- Barcobázunk és te? – fürkészte Steve arcát Bianca. Steve tűnődve tekintgetett a jobb irányba ahol, Jaquline – ék laktak. Steve visszafordult:

- Miért van az, hogy amiért ikrek vagytok, csak egyikkőtöknek kell köszönnie? – válaszolt kérdéssel Steve.

 - Én sem köszöntem. – jegyezte meg ikertestvérem.

 - Ez olyan titok, amelyet sosem tudhatsz meg – feleltem rejtélyesen. - Szia, tessék a köszönésed. Mielőtt Steve válaszolhatott volna Jaquline bukkant fel háta mögött. Jaquline karcsú, magas, sötétvörös hajú lány volt. Szűk, sötétkék pólót és hosszú,fehér farmernadrágot viselt. Fogalmam sincs, hogy nyár közepén hogyan nem sült meg a hullámos derékig érő hajzuhatag alatt. Ugyanis júliusban sokat találkoztunk és akkor is ki volt bontva a haja. A lány odament Stevehez és olyan cifra káromkodásokat vágott a fejéhez, hogy olyanokat még nem is hallottam. Mindenesetre tátva maradt a szánk.

 - Mi..mi történt? – kérdeztem óvatosan.

 - Csak az, hogy ez a szemétláda elárulta, hogy megcsaltam a pasimat egy másikkal! – fakadt ki Jaquline.

 - Talán azért mert az a pasi az egyik legjobb barátom! – válaszolta dühösen Steve.

 - Ti Ma x-ről beszéltek? – kérdezte Bianca. Történetesen Max már egy éve átment egy másik suliba és nem csoda, hogy Jaquline megcsalta, mert Jaquline szinte mindenkit megcsal. Az sem újdonság, hogy Steve elárulja, és azzal jön, hogy a legjobb barátja a szerencsétlen áldozat. Pontosabban újabb áldozat. Steve –v el és Jaquline –n al már óvoda óta legjobb barátok vagyunk és hát… ez van. Csak azért lettünk barátok, mert már nagyon unatkoztunk és a többiek már mind játszottak. Már aznap rájöttünk, hogy nagy Pokémon mániások vagyunk. Mielőtt bárki megadhatta volna a választ Bianca kérdésére egyszer csak apa felkiáltott:

 - Igen! Beindult a kocsi! Siker – apa ráütött fenekére. Mindenki megütközve bámult apára. Még Steve – ék is elfelejtettek veszekedni. Végül Jaquline törte meg a csendet:

 - Jó reggelt Mr. és Mrs. Grant – köszönt olyan félénken, hogy olyat még Jaquline szájából sosem hallottam.