kezdetek

2011.8.30. 7:30

Bianca

  Már ébren voltam mikor meghallottam a rozsdás rekedt vekkerünk rikácsoló hangját. Gyorsan kimásztam a fekete-fehér paplanom alól és lemásztam az emeltes ágyunk felső szintjéről (ami úgy nézett ki, mint azok a rozsdás ágyak a korházi szobákban). Bepillantottam ikertestvérem Trinity alsó ágyába, ahol még javába húzta a lóbőrt az ébresztőóra kellemetlen rikácsolása ellenére közben úgy dobálta magát, mint egy… á nem mindegy!  Az a lényeg hogy dobálta magát. Sietve lecsaptam a vekkert. Odamentem az ágynak nevezett valami előtt lévő krémszínű ruhásszekrényhez, amit már szintén csúnyán megevett a penész. Fölvettem egy kopott szürke farmergatyát és egy furcsa mintázatú fehér alapú pólót hasonlóan kopott szürke blézerrel. Átrohantam a nem túl hosszú fakó narancssárga tapétájú folyósón be a fürdőszobába. Az ajtót alig bírtam kinyitni, a rozsdától (és egyéb piszkoktól) éppen hogy csak lehetett látni az ajtó valódi színét, Nem akartam nagyon megrántani a kilincset, mert tudtam, hogy ajtóstul kitört volna a helyéről, de végül sikerült bejutnom a kis szobába. A fürdőszobába egy ember is alig fért be, a helységet krémszínű ócska csempe vette körül, a zuhanyrózsa se volt éppen vadiúj nem is beszelve a kopott virágmintás függönyről. A szobába lévő szekrények éppen hogy csak állva tartotta az a kevés ragasztószalag, amivel a bútor a lábához van rögzítve. A por és penész borította tükörből alig lehetett kivenni az arcunk alakját. Úgy látszik anyu már mosakodott (a páráról lehetett látni). Megfogtam egy törölközőt és nagyjából letisztítottam a tükröt. mikor belenéztem olyan érzésem volt mintha testvérem barna szemét nézném, átkeféltem vállig érő szőke hajamat egy foghíjas fésűvel. Megmostam fogaimat, és visszamentem a szobánkba. Leültem az íróasztalunkhoz, elkezdtem nézni Trinity -t, azon gondolkoztam talán fölkeltem, mert mindjárt indulunk a nagyihoz, de végül nem tettem mivel kíváncsi voltam az álma végére. Ugyanis minden éjjel ugyanazt álmodjuk: Bemegyünk az iskola melletti erdőbe (ahova kiskorunk óta járni szoktunk, csak mostanában nem), és hallunk egy sikolyt. De sose tudjuk meg kitől jön. Trinity egyszer csak elkezdett még a szokásosnál is jobban vergődni, arca olyan volt mintha a halállal nézett volna szembe. Nem bírtam tovább, fölkeltettem. Mikor már ébren volt akkor is az arcán ült ez a tekintet.

  -  Mi van?!- kérdeztem izgatottan és egybe ijedten Trinity ágya fölé hajolva- Ki sikított?

  - Nem tudom, de az első sikítás után beljebb mentünk az erdőbe, a következő viszont már olyan volt mintha az öltek volna odabenn- ezt testvérem már nyugodtabban mondta. - És láttál valakit?- kérdeztem tesómtól.

  - Nem láttam senkit sem- válaszolta húgom csüggedten. Ö nem nagyon szereti, ha húgomnak szólítom, mert csak 27mp.-cel vagyok idősebb.

  - Már indulnunk kéne a nagyihoz, úgyhogy sietned kellene!- sürgettem Trinity -t.

  - Oké, oké sietek! –felelte Trinity és sebes készülődésbe kezdett. Bepakoltam pár cuccot egy régi dohos táskába. Addigra már Trinity készen is

(ami volt, ruhája pontosan ugyan olyan volt, mint az enyém (kivéve pólója, amin kicsit másmilyen minták voltak).

  -Bianca, Trinity indulunk! –kiabálta anyukánk Zita Grant folyosó másik végéből nem túl nagy távolság).

  - Megyünk anya! – kiáltottam vissza. Most viszont mennem kell, mert a nagymamám szülinapját ünnepeljük. Most be fogom tenni a táskámba a naplónkat.